David Epstein Range: Why Generalists Triumph in a Specialized World című könyvében arra tesz kísérletet, hogy megmutassa, miért nem baj az, ha nem mindenki specializálódik egy adott területre, miért üdvözlendő az, ha vannak olyanok, akik egyszerre több dologhoz is értenek, de semelyikben sem kifejezetten kiemelkedőek.
Generalisták a specialisták ellen?
Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy a világ “mindent vagy semmit” alapon működik: azaz hacsak nem vagy tökéletes abban, amit csinálsz, sosem leszel elég jó. Természetesen ez nem egy újkeletű jelenség, és először fel sem tűnik, mennyire bele van ágyazódva a gondolkodásunkba társadalmi szinten is: már egészen óvodás kortól azt kérdezgetjük a gyerekektől, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek, és jót derülünk rajta, ha több különböző területet is felsorolnak. Pedig miért is ne lehetnének egyszerre orvosok és zenészek, vagy épp régészek és informatikusok? Egészen fiatalon arra szocializáljuk őket, hogy válasszanak ki egy tudományt, és arra fókuszáljanak a jövőben, ezzel pedig csak azt erősítjük bennük, hogy úgy lehetnek sikeresek felnőttként, ha már fiatalon specializálódnak az adott ágazatra. Persze ez a fajta szemlélet is lehet a siker kulcsa, gondoljunk csak Tiger Woodsra, vagy éppen Polgár Juditra – mindkettőjüket szinte születésük pillanatától trenírozták arra a területre, amelyen végül világklasszisként teljesítettek. És sem Epstein, sem a témával foglalkozó más kutatók, írók sem érvelnek azzal, hogy mindenkinek generalistának kellene lennie specialista helyett, hiszen mindkét típusra szükség van ahhoz, hogy működjön egy vállalat – az viszont kijelenthető, hogy nagyobb teret kellene engedni a generalizmusnak már fiatalabb kortól, és nem mindenkit a specializáció irányába terelni. Az író erre Roger Federert hozza fel, Tiger Woods ellenpéldájaként: amíg Woods élete már csecsemőkorától fogva a golf körül zajlott, Federer viszonylag későn, csak tinédzserként kezdett el versenyszerűen teniszezni. Nem arról van szó, hogy addig ne lett volna köze a sporthoz, csupán több dolgot – köztük a focit, az asztaliteniszt, az úszást és még a gördeszkázást – is kipróbált addig, amíg végül meg nem állapodott a tenisz mellett. Ebből a két esetből is látható az, hogy mindkét megközelítés működőképes, és teljesen egyéni, hogy milyen eredménye lesz végül a hozzáállásnak.
Generációs különbségek: már megint az Y-generáció?
Az ezredfordulósok (millennials) egyre több változást eszközölnek a munka világában: már egyre kevésbé népszerű a tipikusan 9-től 5-ig tartó munkaidő, illetve számukra már gyakran elvárás az is, hogy a vállalat nagy rugalmasságot biztosítson abban is, hogy honnan dolgoznak. Emellett ennél a generációnál már észrevehető az a tendencia is, hogy nem csupán egyféle munkaköri leírással határozzák meg magukat – legyen az villamosmérnök vagy éppen szoftverfejlesztő -, hanem több területet, akár még hobbikat is felsorolnak egy bemutatkozásnál. Egyre népszerűbb az is, hogy több lábon állnak a fiatalok: több diploma különböző területekről, több nyelvvizsga, képzések, vagy éppen vállalkozások – ezt pedig büszkén hirdetik is. Ez a fajta hozzáállás pedig üdvözlendő a munkahelyen is: a cégek is szívesen alkalmaznak olyan embereket, akik több területről is rendelkeznek horizontális tudással, esetleg többféle munkatapasztalatuk volt már az évek során. HR generalistaként például nagyobb eséllyel kerül az ember magas pozícióba, hiszen tapasztalatával több területre lát rá, jobban át tudja látni az eseteket.
Az Y-generációra kifejezetten jellemző az is, hogy gyakran váltanak munkahelyet – a Deloitte felmérése szerint az ezredfordulós munkavállalók legalább fele 2 éven belül szeretne váltani -, ezt azonban inkább karrierjük és sikereik miatt teszik, nem pedig azért, mert nem lojálisak az adott vállalathoz. Az ugrálás a munkahelyek között megmutatja azt is, hogy a korábbi generációknál is nagyobb igényük van a tanulásra, és a tanulási lehetőség kihasználására, illetve sokkal fontosabbnak tartják a megfelelő munka-magánélet egyensúlyt, mint elődeik, így saját érdeküket szem előtt tartva mennek tovább. Amellett, hogy az Y-generáció sokkal nagyobb rugalmasságot igényel a munkáltató részéről, csapattagként kifejezetten jellemző rájuk az együttműködésre való hajlam és a flexibilis gondolkodás. Az Indeed állásportál generációspecifikus összeállításból kiderül, hogy az 1981 és 1996 között születettek gyakrabban hajlandóak a csapatok, osztályok közötti mozgásra annak érdekében, hogy effektíven találjanak megoldást a felmerülő problémákra.
Generalizmus egy vállalatnál – mit gondolunk erről a Stylersnél?
Megkérdeztük a jelenségről Tiszavölgyi Pétert, a Stylers Group társalapítóját és amerikai részlegének vezetőjét is, aki magát is generalistának tartja: vegyészmérnöki diplomát szerzett az egyetemen, majd tanult IT menedzsmentet, dizájnt, infrastruktúrát is, és még a méhészkedésbe is belekóstolt szabadidejében. A beszélgetés során előkerült Chris Hadfield kanadai űrhajós példája, aki, amikor arról kérdezték, hogyan lehet jól kezelni a krízishelyzeteket az űrben, csak annyit mondott: “generalistának kell lenned” – hiszen annak a maroknyi csapatnak, akik elhagyják a földet, helyt kell állniuk nem csupán űrhajósként, de mérnöki, orvosi, elektronikai, technológiai és agráripari tudásnak is a birtokában kell lenniük. Természetesen nem kell ilyen extrém példákat vizsgálnunk ahhoz, hogy lássuk, a generalista gondolkodásmód miért lehet hasznos a szakmai életünkben. Sok olyan, elsőre haszontalannak, vagy a szakmához nem kapcsolódó tudásnak lehet behatása a szemléletünkre, ezáltal pedig a szakmai életünkre, a sikereinkre. Péter példaként hozta fel egy motor szétszedését, tanulmányozását és összerakását: ez segíthet olyan rendszert mutatni, amely beépíthető a programozásba is: hogyan szedjünk darabjaira valamit, keressük meg a hibát, majd építsük fel újra úgy, hogy ne okozzunk kárt a procedúra során. Ezt a véleményt osztja Bill Gates is, aki Epstein könyvére reflektálva írt arról, hogyan lett a generalizmus segítségével a világ egyik legsikeresebb vállalata a Microsoft.
Szakmai szempontból azért is támogatandó a generalista szemlélet, mert az átfogó tudású emberek több területre is rálátnak, így például áthidalhatóak a tudományágak közötti szakadékok is, hiszen lehet, hogy amíg a pszichológiában már évtizedek óta használnak bizonyos módszereket, addig az állatoknál csak néhány éve kezdtek el kísérletezni ezekkel. Azzal, hogy nem látunk rá más tudományterületekre, időt, pénzt és energiát veszítünk, lehet, hogy máshol már régóta van megoldás azokra a problémákra, amikkel mi most kerültünk szembe. Péter elmondta azt is, hogy vezetőként – természetesen ez nagyban függ attól is, hogy mi a vállalat profilja – általánosságban elmondható az, hogy a generalista szemlélet célravezetőbb, mivel segít abban, hogy a váratlan helyzetekben, krízisekben is helyt tudjon állni az adott ember. A probléma megoldása egyszerűbb akkor, ha valaki több területre is rálát, és van tapasztalata, és a mindennapi kihívásokkal is könnyebb így megküzdeni. Egy cégben nagyon fontos az is, hogy a specialisták és a generalisták aránya megfelelő legyen: ha csak generalisták dolgoznának a vállalatnál, akkor semmit sem tudnának tökéletesen megcsinálni, ha pedig csak specialisták működnének együtt, akkor gyakran nehezen találnának innovatív megoldást az új helyzetekre. A projektmenedzsereknél, ügyfelekkel, kommunikációval foglalkozó embereknél fontosabb a generalista szemlélet, míg a szakmai problémák és kihívások megoldásánál jól jön a specializmus.